U16: Kikaptunk a csehektől

2017. augusztus 13., 18:02
Kerek 10 pont lent közte.

Jó védekezéssel és gyors támadó játékkal kezdett a magyar csapat, az első negyedben magához ragadta a kezdeményezést. A szívós és keményen játszó cseh csapat a félidő végjátékára kiegyenlített, de az utolsó percek fegyelmezett játéka négy pontos magyar előnyt eredményezett. A harmadik negyedben próbálta csapatunk rendezni sorait, szigorítani a védekezésen , de az ellenfél kemény védekezésének nem találta ellenszerét és saját palánkunk alatt nagyon sok támadó lepattanót adtuk a cseh csapatnak. Ezzel a negyed derekára lépéselőnybe került ellenfelünk, amit a mérkőzés végéig meg tudott őrizni. Hiába voltak fellángolásaink, támadásainkból hiányzott az átütő erő, védekezésünk a labdák birtokba vételekor gyenge volt, ellenfelünk 27 támadó lepattanót szerzett, melyből 25 pontot ért el.

A csapatban ezúttal is ott volt a szombathelyi Verasztó Péter és Dokmanovic Milán. 

 

Váradi Attila, szövetségi edző: Tudtuk ellenfelünkről, hogy mik az erősségei, felkészültünk belőle, de sajnos csak 15 percig működött. Keménységben, harcosságban felülmúltak minket, sajnos a saját palánkunk alatt sem tudtuk urak lenni, így egy nyerhető mérkőzésen fájó vereséget szenvedtünk.

Magyarország – Csehország 56-66 (15-8, 15-18, 12-22, 14-18) 
U16 EB Bulgária, Szófia

Magyarország: Balsay 4, Pallai 12, Pintér 3, Kovács 11, Fekete 4/3 Cs: Kopácsi 3, Lukács 4, Kiss, Verasztó 8, Filipovity 4, Csikai 2, Dokmanovic 1.


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Ifjú Sólymok Kosárlabda Sportegyesület - Magyar