U16: Verasztóval a kezdőben vertük az ukránokat

2017. augusztus 18., 16:07
A hetedik helyért játszunk a folytatásban.

Szemmel láthatóan két fáradt csapat sok hibával kezdte a mérkőzést, és a kevesebbet hibázó ukránok az 5. percben már 12-7-re vezettek. A magyar csapat időkérése után valamit változott a játék képe, a negyed végére két pontra csökkent a hátrányunk. Változást a második negyed hozott, ahol varázsütésre feljavult védekezésünk és a megszerzett labdákból jó százalékkal fejeztük be támadásainkat. Sajnos a negyed végére több könnyelmű befejezés csúszott játékunkba, ezért 7 pontra apadt előnyünk. A harmadik negyedben az agresszívabb védekezésre váltó ukrán csapat ledolgozta hátrányát és a periódus hátralévő részében fej fej mellett alakult az eredmény. A záró felvonásnak egy pontos előnyünkkel vágtunk neki, de a negyed közepére már az ukránok tartani tudták ekkor még tíz ponton belüli előnyüket. Sajnos a játék képét a hátralévő időben sem sikerült változtatni, sem a cserék, sem az időkérések nem vezettek eredményre, így a végjátékban a fegyelmezettebb és harcosabb ukránok megszerezték a győzelmet.

 

Váradi Attila, szövetségiedző: Igazi ránk jellemző mérkőzést játszottunk, megjártuk a mennyet és a poklot. Játszottunk extra jól és katasztrófálisan gyengén. Meg kell tanulnunk fegyelmezetten és csapatként játszani, elsősorban nehéz periódusainkban, de akkor is amikor látszólag könnyen sikerül minden. Holnap a 7. helyért szállunk harcba, fontos, hogy jó játékkal - megmutatva igazi arcunkat - tudjunk búcsúzni az Európa Bajnokságtól.

 

Ukrajna - Magyarország 73 - 59 (17-15, 11-20, 24-18, 21-6) 
U16 EB, Szófia - Bulgária

Magyarország: Fekete 9, Verasztó-, Kovács 12/6, Balsay 6/3, Pallai 12/6 Csere: Kopácsi 3, Csikai 4, Filipovity 9, Kiss, Dokmanovic-, Lukács 4.


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Ifjú Sólymok Kosárlabda Sportegyesület - Magyar